Dr. Mezey György a Siófok elleni meccs után megsértődve vette tudomásul, hogy a Videoton szurkolótábora kimondta az igazságot szeretett csapatával kapcsolatban. A szakembernél a közlés formája verte ki a biztosítékot, a „gyenge” minősítést még egy nyomdafestéket nem tűrő szócska fokozta. Túlmenően azon, hogy az ominózus kijelentés ország-világ szeme láttára kétszer is elhangzott a nyilatkozatban, mintha elsikkadna a lényeg: a jelenlegi Videoton valóban gyengén muzsikál. Akik ennek okait firtatják, azok Mezey doktornál ellenségnek minősülnek – mint a Nemzeti Sport mérkőzésről tudósító munkatársai, akiknek kérdéseire is kurtán válaszolt.

Az az ember benyomása, mintha Mezey nem bírná elviselni a nyomást, pedig csapata az érdeklődés középpontjában áll. Érthető okokból, hiszen a szimpatizánsok azt figyelik, mire megy a kiemelten magas költségvetésből gazdálkodó klub, amelynek VIP-páholyában politikai és gazdasági életünk meghatározó szereplői gyakori vendégek. S ugyanezen tényezők azok, amelyek az ellendrukkerek figyelmét is az átlagosnál jobban felkeltik.

A Videoton – kis túlzással persze – azt igazol, akit akar, Garancsi István tulajdonos pénzéből futja azok megszerzésére, akiket nyilván Mezey György választ ki. Hogy szakmailag mennyire helytálló döntések ezek, annak lassan ki kell derülnie, mert azt azért Székesfehérváron sem hiszik el, hogy rosszkor jönnek a mérkőzések, ahogyan azt Mezey a Maribor elleni meccsről nyilatkozta, rátéve egy lapáttal, hogy a csapatával szembeni elvárásokat a sajtó korbácsolta fel. Nos, ha megfelelni nem is lehet az elvárásoknak, azokat legalább elfogadni illik. Nem az volt a baj a Videotonnal, hogy kiesett, hanem az, ahogyan. Ha valakik megsértődhetnek, azok a Vidi-szurkolók, nem pedig Mezey.

Egyre inkább úgy tűnik, a Székesfehérváron szőtt álomba nem illik a kétségtelenül kvalifikált szakember. A potentátok vigyázó szemüket a csapatra vetik, a MOL is azért állt az együttes mögé, mert a futball rossz imázsa megszűnőben van (?), a futballhungarikum újra éledezik, elvégre „a szövetségben előremutató átalakulás körvonalazódik, és a klubcsapatainknál is pozitív változás indult meg”.

Ha a tengernyi pénz mellett ennyire rózsás is a helyzet vagy modernebb kommunikációval szólva pozitív a szemlélet, azért valaki szólhatna Mezey Györgynek, hogy a nagyívű tervekbe csúszó hibák okait firtató kérdések nem személyeskedésből fakadnak.

Ha nem változik a jelenlegi helyzet, a Vidit lassan Mezeyvel azonosítják, az antipátia átcsap a klubra. Arról nem beszélve, hogy a nagyvonalú tulajdonos és a nem kevésbé nagyvonalú támogató is számon kérheti az eredményeket.

A világgal (és a sajtóval) egy feltétellel lehet haragban lenni: ha nem hibázik az illető.

De mint tudjuk, hibátlan ember nincsen.

Thury Gábor

„Nem hallottátok Dózsa György hírét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga a tűz; úgy vigyázzatok!”

Petőfi Sándor: A nép nevében című verséből idéztem e sorokat, talán több szurkoló nevében is.

A versbeli Dózsa lehetne akár Mezey, az izzó vastrón maga a kispad, s idővel választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy a szakember szellemisége tűzként lobog-e tovább a magyar labdarúgás egyelőre kietlen pusztaságában, hogy a tűz fénye egyszer majd beragyogja futballunk egét.

De térjünk vissza a földre, most a kispadnak nevezett izzó vastrón a biztos. Minden tiszta, arról van szó, hogy az FC Fehérvár honlapját idézve a „nemzetközi labdarúgásban megfellebbezhetetlen tekintélynek örvendő” szakember nap mint nap edzőként méreti meg magát egy olyan közegben, amelyben csak az eredmény számít.

Nem érdekes, hogy hol és ki voltál tíz, húsz, de még öt évvel ezelőtt is, hanem az a fontos, hogyan teljesítesz ma.

Ebből a szempontból csak örülhetünk Mezey György szerepvállalásának, egyszerűbben fogalmazva, meglátjuk, mit ér az elmélet a gyakorlatban. Nagyon profán példával élve, most meg kell enni, amit maga főz, nem lehet minden és mindenki felett álló szakács, aki csak receptkönyvet ír, de a főztje ehetetlen, megengedve azt, hogy szakmai fortélyokat tekintve nem mindenki egyformán jó az elméletben és a gyakorlatban – ugyanakkor azt is tudni kell, a nehézvíz papíron csupán képlet, míg az atomreaktorban az energia előállításához szükséges láncreakcióban nélkülözhetetlen vegyület.      

Nagy kérdés, hogy lesz-e energia, mert ha nem, akkor izzó vastrónon őt elégetétek, s nem lehet úgy folytatni, hogy szellemét a tűz nem égeté meg. Nemcsak megégeté, hanem elégeté…

Lothar Matthäus újra Magyarországon. A válogatottnál gyakorlatilag megbukó szakember most Fehérváron próbálkozik.

Berzi Sándor, a klub ügyvezetője kedd este a fejét csóválva kommentálta a közszolgálati televízió sporthíreiben a Nemzeti Sport értesülését, hogy a német tréner a klubhoz igazol, szerdán egy internetes portálon pedig azt mondta, nem kell félreérteni dr. Mezey György szavait a külföldi és magyar edzőkkel kapcsolatban.

Nos, nincs itt mit magyarázni, Lothar külföldi, a magyar edzőképzés apostola pedig nem merte megkockáztatni, hogy volt tanítványai közül üljön valaki a kispadra.

Már ez is pikáns helyzet – milyen lehetett a mester, ha nincsen alkalmas tanítvány? –, de ne ragadjunk le ilyen apróságoknál.

Alighanem Lothar ismét késésben van: a világ valaha élt egyik legjobb vagy – kinek-kinek tetszés szerint – leghasznosabb játékosa újra azt erőlteti, amiről még sem ő maga, sem más nem bizonyosodott meg, nem derült ki róla, hogy jó edző vagy sem…

Szövetségi kapitánysága idején sem azzal hallgattatták el a kétkedőket, hogy majd nálunk megmutatja, hanem azzal a tódítással, hogy a magyar futballnak éppen arra van szüksége, hogy egy ilyen ikon üljön a válogatott kispadján.

Sorolták az érveket: népszerű, olyanokat is megnyer a labdarúgásnak, akik korábban nem is hallottak a sportágról; futballhoz nem konyító hölgyek mondták kézszorítása után, hogy nem mosnak kezet; a média még azt is remélte tőle, hogy hirdetési bevételeket generál. Szinte senki sem tette fel a kérdést, hogy más közegből érkezik szilárd halmazállapotúnak egyáltalán nem nevezhető futballunkba.

A körítés volt a lényeg, a marketing, a kommunikáció. „Magyar hangja”, Pellady Péter azt sulykolta belénk, érezzük megtiszteltetésnek, hogy Lothar nálunk koptatja a kispadot. Két dolgot valóban az egykori világsztár javára írhattunk: menedzsmentje világhírű csapatokat hozott el kis hazánkba – igaz, az üzletkötői jutalék nem maradt a kasszában, másrészt szponzorokat közvetített a szövetséghez. A válogatott teljesítményének ismeretében még az is vélelmezhető volt, a kapitányság csupán fedő vagy, ha jobban tetszik, melléktevékenység az üzleti tranzakciók lebonyolításához. Vibrált körülötte a levegő, de sajnos nem úgy, ahogyan játékoskorában – inkább a sallangok tekintetében volt főszereplő.

Kommunikációból volt bőven, a szakma háttérbe szorult.

Távozásakor talán még azok is fellélegeztek, akik szerződtetését korábban erőltették, tárgyilagosan egyetlen következtetés volt levonható: a vízen ő sem tud járni. Plusz egy földhöz ragadtabb konklúziót is levonhattunk: ha külföldi edző kell, akkor még véletlenül se Matthäus-típusúra essen a választás.

Azt azért ne feltételezzük, hogy Fehérváron ezt ne tudnák a kenyerük javát a magyar futballból kihasító vezetők. Csak éppen megint nem elsősorban a szakmán van a hangsúly, hanem a kommunikáción. Külföldi befektetőről szól a fáma, Matthäus neve mindig és mindenütt márka. Még az is előfordulhat, hogy a Sóstói Stadionban felmegy a nézőszám, netán még hirdetők is érkeznek. Ám félő, hogy a lényeg, a futball elsikkad.

A kereszténységet felvevő István király nyughelyének városában azt is jól tudják, hogy a vízen járás nem földi halandó kiváltsága. Illetve lehet vízen járni, de akkor már jégnek hívják. Az pedig már merőben más halmazállapot. Szilárd, amire lehet építkezni. Nem Matthäus kell, hanem halmazállapot-változás.     

Thury Gábor